Sárvár története

Már az őskorban lakott hely volt, amit neolitikus edénytöredékek, bronzeszközök és temetők leletei bizonyítanak. Földvárpuszta majornál késő bronzkori földvár maradványait tárták fel.

Kr.u.10-ben a térséget a rómaiak hódították meg, és Bassania néven alapítottak települést mai Sárvártól északra, a Gyöngyös torkolatának közelében, ahol a borostyánút átkelt a Rábán. Korábban az átkelőhelyen kelta település állt; az ő erődítményük Ostffyasszonyfa-Földvárpusztánál volt. Az út védelmére épített római erőd maradványait a Gyöngyös-patak keleti oldalán, az Óvár nevű helyen találták meg.

A Karoling-kori lakosság 9. századi temetőjét a Végmalomnál tárták fel.

A honfoglalás után a magyarok a német támadások ellen a Gyöngyös és a Rába összefolyásánál építettek földvárat, amit először 1192-ben említenek. A vár az 1280-as évekig királyi tulajdon volt, majd a feudális anarchia idején a Kőszegi család birtokába került.

1327-ben Köcski Sándor foglalta vissza Károly Róbertnek a Németújváriaktól, és a király 1328-ban kiváltságokat adományozott a mai belváros területén állt Sársziget lakóinak.

1390-ben Zsigmond király a Kanizsai családnak adományozta, majd miután azok hűtlenné váltak, 1403-ban megostromolta, és visszafoglalta tőlük. 1405-ben a lázadó Ludányiak fosztották ki a várost. 1409-ben Ozorai Pipó lett Sárvár birtokosa, majd 1424-ben a Kanizsaiak visszaszerezték úgy, hogy elcserélték Simontornyára. 1444-ben a vár a Rozgonyiaké lett, és a Kanizsaiak 1454-ben eredménytelen ostrom után csak árulással tudták visszafoglalni. 1532-ben a török sikertelenül ostromolta; eközben száz sárvári esett el a mezőváros és a vár védelmében. Kanizsai Orsolya 1534-ben (1535-ben?) feleségül ment Nádasdy Tamáshoz, és a hozomány részeként Sárvár is a Nádasdy család tulajdona lett.

A művelt humanista Nádasdy Tamás a pusztuló ország egyik kulturális centrumát hozta létre a mezővárosban:

1534-ben iskolát alapított,
1537-ben pedig nyomdát.
A nyomda élére az iskola tanítóját, Sylvester Jánost nevezte ki, ő pedig lefordította és 1541-ben itt nyomtatta ki az Újtestamentum fordítását: ez lett az országban az első, magyar nyelven nyomtatott könyv.

1556-ban itt halt meg, a vár földjében nyugszik Tinódi Lantos Sebestyén.

A vár ura volt Nádasdy Ferenc, a „fekete bég” – az ő özvegye volt Báthory Erzsébet, akit csejtei rémtettekkel rágalmaztak meg.

1671-ben Nádasdy Ferenc kivégzésével birtokait is elvették, és a vár a Draskovichoké lett, akik alatt hanyatlásnak indult, ahogy hadi jelentőségét apránként elvesztette. 1704-ben meghódolt a kurucoknak.

Az új fellendülés akkor kezdődött, amikor 1803-ban az Este-Modenai család vette meg az uradalmat. A várat igényeiknek megfelelően átépítették. A várost 1871-ben elvették tőle a város címet; ugyanebben az évben érte el a vasút. Elektromos energiát 1897-től kapott az ikervári erőműtől. E két tényező lehetővé tette a nagyipar megtelepedését:

1895-ben cukorgyárat,
1904-ben műselyemgyárat építettek;
fellendült a kisipar és a kiskereskedelem, nőtt a lakosság.

A 20. század elején az uradalmat új tulajdonosa, Lajos bajor királyi herceg mintagazdasággá fejlesztette. Ekkor alapították azokat az oktatási intézményeket, amelyekből a mai iskolarendszer kifejlődött. 1909-ben avatták fel a kórházat. Az első világháború után a település fejlődése megállt, majd a műselyemgyár bezárása után sok lakos kivándorolt Franciaországba, illetve Belgiumba.

A második világháború után új üzem kezdett itt működni, a Baromfifeldolgozó Vállalat, majd 1957 után újabb üzemeket telepítettek Sárvárra. A kőolajkutatók 1961-ben olaj helyett gyógyvizet találtak; ezután a fejlesztésben egyre nagyobb szerepet kapott a gyógy-idegenforgalom. 1968 óta Sárvár ismét város. 1978-ban költözött a Nádasdy-várba Sárvár művelődési központja.

A cukorgyárban 1998-ban állították le a termelést. A városban 1995-től ipari parkot építenek ki.